augusztus 16 szombat, este 10 óra

Most folytatom a tegnapi és mai napot, mert reggel annyira Áginál jártak a gondolataim, hogy nem tudtam volna értelmesen írni. A lényeg, Ági túlesett a műtéten, jól van. De még majd mesélek...

Tegnap... Santa Barbara mellett találtunk egy Motel 6 szobát, ami egy estére bőven elég volt. Reggel, ahogy távoztak a vendégek és elindultak az autójukkal, az olyan volt, mintha a fülem mellett indítottk volna. Ugyanis a légkondi minden hangot beenged. No, de így is aludtunk vagy 9-ig, aztán megreggeliztünk, bepakoltunk és elindultunk.... kávézni. Ja, meg előtte blog írás, mert ezt biztos jó olvasni, de megírni, az mindig idő. Lényegében mire reggeli, pakolás, blog írás, email-re válaszolás, útvonal tervezés, szóval mire ezekkel végeztünk, már dél volt. Így a 101-es autópályán indultunk, ami gyors, de nem szép, így letértünk egy kicsit az 1-es útra. Neeem..nem mentünk be az óceánba, nem gyűjtöttünk kátrányt. Csak megcsodáltuk, lefotóztuk és nyomás tovább.

Közben Anikó egyre gyengébbnek érezte magát, rossz közérzettel. Sajnos, ezek a hihetetlenül légkondis helyek (18 fok) és a 40 fokos kinti hőmérséklet, nehezen viselhető. Így kerestünk egy patikát. No, de ez is olyan tipikus amerikai. Az autópálya kijáratoknál van egy csomó (tényleg 6-8) kajálda, motel (4-7) legalább egy Auchan nagyságú élelmiszer áruház és egy Pharmacy. Itt lehet szabadon, polcról levenni meghűlésre, fejfájásra, gyulladásra és egy csomó egyéb betegségre való gyógyszert levenni. Van egy külön pult, ahol 3-4 gyógyszerész segít, illetve komolyabb gyógyszert ad. Egyébként vehetsz még konyhai edényt, alkoholt, pelenkát, elemet és bármit. Olyan gyógyszer és minden egyéb áruház. Itt vettünk aspirint és mentünk tovább...

A következő izgalom egy baleset volt. Kb egy kilométerrel elöttünk egy kamion és két személykocsi találkozott és rögtön megállt az autópálya. Jöttek a mentők, rendőrség, tűzoltók, iszonyúan profi volt minden. Valahogy itt mindenki tudja a dolgát, egyenesen és tisztán kommunikál... Nincsenek kiskapuk és a szabályokat is betartják. Ettől valahogy minden jobban működik.

Este fél 8-ra érkeztünk a szállásra, ami egy AirPort Hotel, nem motel. Szép, tágas szobát kaptunk, sajnos akadozó, lassú internettel. Reggel mentünk reggelizni és kellemes meglepetésként ért, hogy volt rántotta, és (ízetlen) kolbász. Tiszta felüdülés az eddigi reggelikhez képest, bár meg kell jegyeznem, sőt határozottan szóvá kell tennem, hogy normális kenyeret utoljára otthon ettem.

1 - minden amcsi kenyér édes 2- minden kenyér műanyag 3- minden amcsi kenyér borzalmas Tessék minket sajnálni, mi is sajnáljuk magunkat...No, de ez a reggeli egész tűrhető volt, és ízlett az eperrel ízesített víz is. Ja, mert itt lehet kapni friss, ízletes és finom epret, szőlőt és egyáltalán mindent.

Reggeli előtt, közben és után rátapadtam a telefonra. Az akadozó internettől idegbajt kapva, próbáltam ott lenni, segíteni, együtt érezni lányommal, akit éppen egy vakbél műtétre készítettek elő. Misi a férje, ott volt, segítette, támogatta és igyekezett engem is tájékoztatni. Tomka a fiam (öccse) szintén ott volt és küldte nekem a bíztató képet Ágiról, hogy minden rendben. Én mégis megtapasztaltam, hogy mennyire tehetetlen vagyok, hogy mennyire aggódom és féltem a lányomat. Minden erőmmel igyekeztem erőt, energiát és kitartást küldeni Áginak. Aztán jöttek a hírek, hogy sikerült a műtét, minden renden és Ági ébredezik.

Zsuzsa doktornéni barátnőmnek örök hála, mert megtudtam hogy nagyon akkut volt a műtét, mert igen komoly gyulladás volt, de minden rendben zajlott. Már "csak" lábadozni kell. Nehezen múlott-múlik bennem a feszültség. Szegény otthoniakat - Misi, Tomi - kérdésekkel bombáztam. Köszönöm nekik a türelmet és a segítőkészséget, büszke vagyok a fiamra és vejemre egyaránt.

Nehéz volt ilyen előzményekkel San Franciscót élvezni. Anikó nagyon együttérző volt, velem együtt aggódott, izgult. Ezért aztán úgy indultunk Friscónak, hogy szinte mindent itthon hagytunk és csak úgy neki szaladtunk a városnak. Annak a városnak, amely egy félszigeten épült, így nem tud terjeszkedni, nincsenek nagy parkolók, terek, hanem mindenért fizetni kell. Lementünk a Fisherman Pier-hez, ahol 15 percenként 1200 Ft-ot kértek a parkolásért, a másik parkolóban 20 dollárt plusz óránkán 5 dollárt kértek. Lassan, de biztosan feladtuk, hogy parkoljunk inkább a Golden Bridge felé vettük az irányt. Éppen útépítés, hatalmas dugó és kb. másfél óra, mire átjutottuk. Kivételesen nincs nagy ködben a híd, de amint a közelbe érünk, eltűnik a nap, hatalmas szél kerekedik, a gyalogosokat és bicikliseket majd lefújja a hídról. Mintha egy különös, zord világba jutottunk volna. Túloldalon araszolva bejutottunk egy kilátó parkolójába, (itt újra süt a nap!) ahol készült sok-sok fotó a hídról, rólunk, (Zoli nagyon élvezte a tömeget és a pózolást! :) ) majd utazás tovább Muir Woods Nemzeti Parkba, ahol a világ legöregebb élőlényei, a vörös mammutfenyők laknak. Itt is a fő parkoló tele, egy másik parkolóban tallátunk helyet. Fantasztikus fák a mammut fenyők, szélesek és nagyon magasak, olyanok együtt, mint egy lélegző, elvarázsolt erdő. Családokban álldogálnak, egy anyafából több fa is sarjad, sok helyen katedrális-szerű kupolát képeznek. Sétálunk, fotózunk, áhítattal megérintjük őket, nagy hatással van ránk ez az őserő, ami belőlük árad. Mindent túléltek, meteor becsapódást, földrengést, tűzvészt... milyen törékeny az ember hozzájuk képest. ( bevallom, nagyon nehezen tudtam elszakadni tőlük, Zoli figyelmeztetett, hogy mindjárt lemegy a nap és akkor valóban sötétség borul az erdőre. Hát, ez hatásos volt...) visszaadom Zolinak a szót.:) Szerinte engem sokszor elvisznek az érzelmek a tényektől. :) de így legalább jól kiegészítjük egymást... :)

Miután kicsodálkoztuk magunkat, hazafelé vesszük az irányt, könnyed hét sávos autópályákon, amik négy emeleten keresztezik egymást és laza 130 km/h-val megyünk, szóval nagyon kell figyelni. Érdekes, hogy az autópálya belső sávja a pool car, azaz tele kocsi. Itt az mehet, akinek az autójában legalább ketten űlnek vagy többen, persze, alig van ilyen. A Golden Gate híd északi oldalán, szemben a várossal van egy gyönyörű kis nyaralóvároska Sausalito. Mesebeli kis házakkal a hegyoldalon,festői kikőtővel, ahonnan mint most is, minden nap megcsodálhatják a városlakók a naplementét, (szegények, nehéz soruk van!:) )ami szép lassan ködbe borítja a hídat ès a várost. A híres san franciscoi köd, ami mint a Dementorok felhője a Harry Potterben, hosszú csíkban ereszkedik le a városra a hegyek felől. Fèlelmetes látvány. Össze is húzzuk magunkon a kabátot, a napfénnyel együtt eltűnt az a kis meleg, ami eddig volt, beigazolódik az útikönyvek figyelmeztetése; mindig legyen nálad Friscoban pulóver, mert már nem LA-ben vagy, az örök napfény városában, itt délután bármikor rád ereszkedhet a köd a hegyekből. Hazaértünk, internet keresés, blog írás....

Augusztus 16 szombat délelőtt 11 óra Tegnap végig utaztunk, szerencsére kalandok nélkül. Szállásunk nagyon jó, reggelire még tojás is volt. Mindjárt indulunk San Franciscot felfedezni. Közben jött a hír, Agit éppen tolják a műtőbe, vakbél műtétre. Szörnyű érzés tehetetlenül várni.... Jelentkezünk még...

augusztus 15 péntek reggel 10 óra

Elbúcsúztunk tegnap reggel a kényelmes szobánktól, a fantasztikus reggelitől és a valóban fantasztikus medencétől. Megittuk a reggeli kávánkat a közeli Starbucksban és a lovak közé csaptunk. Talán haladtunk 800 métert is, ahol egy cipő plázába botlottunk. Kihagyhatatlan alkalom, én is éreztem, hogy nem telhet úgy el ez a nap, hogy ne menjek egy cipő plázába. Így bementünk. Pontosan két perc alatt végeztem, majd kényelembe helyeztem magam a fennmaradó 48 percben, melynek során Anikó választott magának egy pehelykönnyű, sétáló cipőt. No, az igaz, hogy a cipők 1/3 annyiba kerülnek mint otthon.

Újra úton, átkelünk Los Angelesen, s rátérünk az 1-es útra, amely végig az óceánparton vezet majd minket.Sajnos leálló sávok csak a túloldalon vannak, de sebaj, egy gyönyörű öbölnél megfordultunk, s leálltunk. Az autónknak van egy olyan tulajdonsága, hogy ha az inditókulcs be van dugva és a vezető oldali ajtó ki van nyitva, akkor folyamatosan fütyül, sípol az autó. Ezért amikor megálltunk, hogy tájat csodáljunk és együnk, kivettem a kulcsot és letettem a sebváltó mellé. Mindketten kiszálltunk, ajtók becsap, majd csomagtartó felnyitása, ami nem megy. Hmmm... nem nyitottam ki? Sebaj, kinyitom újra. Nyitnám a vezető oldali ajtót, zárva!! S ugyanígy zárva minden ajtó!! Bassszzus... Bezártuk az autót, benne a kulccsal. Ablakok felhúzva, minden ajtó zárva... S mi ott állunk a szép nagy autó mellett és az üvegen keresztül csodálhatjuk a kulcsot. (Hogy mi történt? Valószínűleg az összes ajtót nyitó/záró gombot valamelyikünk megnyomta kiszállás közben, - nagyon közel van a kilincshez - majd kiszálltunk és a kocsi zárult)
Szerencsénkre a telefon nálam volt, így rögtön lett haditerv. Kocsikölcsönző céget felhívni, várakozni és majd megmentenek. A gond ott kezdődött, hogy mindenféle menüből kellett választani a telefonban, csupa technikai kérdésre. Hogy magad elé tudd képzelni a helyzetet, egy 2x3 sávos autópálya melett, egy kitérőben álldogáltunk, lábunk alatt az óceánnal. Tehát nem tudtuk azt sem, hogy hol vagyunk!
Egyszer csak odajött egy 30 év körüli férfi, hogy leállt az autója, tudunk-e segíteni. Mondtuk, hogy maximum a szellem erejével, mert minden más biztonságosan bezárva pihen az utóban. Lényeg az, hogy a férfi, akinek a  Bob nevet adtak születésekor, átvette a telefonálás feladatát és cirka 15 percben sikerült eljutni odáig, hogy küldenek nekünk segítséget, kb 45 perc.
Közben Bob néha a saját telefonján is beszélt, mert Ő is intézte a segítséget magának. Az ő segítsége gyorsabb volt, jött egy autósegélyes, kedves, készséges szakember. Bob autójával nem tudott mit kezdeni, mondjuk szólhattam volna előre, hogy nem sikerül neki, hiszen nekem se sikerült beindítani :) Ja, és az volt a szép, hogy Bob autója az autópálya túloldalán állt. Oda átjutni, visszajutni... nagy izgalommal járt. Bob megkérdezte a szerelőt, hogy tud-e esetleg nekünk segíteni, mondta persze. S valóban, odajött, hozott egy műanyag vésőt, egy vérnyomásmérőt és egy hosszú, vékony múanyag rudat. Vésőt befeszítette a vezető oldali ajtő felső részére, oda betömte a vérnyomásmérő gumi ballonját, majd addig pumpálta, míg az ajtó és a váz között lett 2 cm rész, ott benyúlt a műanyag rúddal s lenyomta az ajtó nyitó gombját és az ajtó kinyilt. Ez kb 1 perces művelet volt.
Majdnem a nyakába ugrottunk a pasinak, hatalmas volt az örömünk. Végre, bejutottunk a saját autónkba. S mindezt az utómentős szívességből csinálta. Kezet rázott velünk és már ment is tovább.Mi is ezt tettük, Bobot elvittük a útmenti Strbucksba és mi nevetgélve folytattuk az utunkat. Mentünk talán egy félórát, amikor megint gy gyönyörű részhez értünk. Parkolás és séta az óceán parton. Én cipőben, majd szintén mezitláb. Begázoltunk a vízbe, szép volt. Aztán visszamásztunk a sziklákon a kocsihoz, hogy tovább menjünk. Mosnám le a lábam... de nem lehet. Hatalmas kátrány csomók mindkét talpamon, cipőmön s Anikónál úgy szintén. Kétségbeesett mosogatás a vízben, dörzsölés a sziklákon, semmi eredmény. Nem volt mit tenni, zokni fel és irány a 20 km-re lévő Santa Barbara. Gyógyszertárba bemegyünk és mondjuk a problémát.
Hölgy mosolyog, persze, ismeri ezt a gondot, jöjjenek itt van lemosó szer, majd odavezet minket a baba olajhoz. Normális ez? Baba olaj oldja a kátrányt? Modja, igen, igen, ez hatásos. 
Hát jó, mormolom magamba, ha nem használ, visszajövök és rálépek a kátrányos talpammal a szép fehér ruhájára... 
Nem kellett visszamennem. A baba olaj úgy szedte le a kátrányt, mintha vizzel lemosnánk. Döbbenetes élmény vott. 

Az is döbbenetes élemény volt, hogy megtettünk 188 km-t, van még hátra 540 és már este fél hét van. Így aztán maradtunk Santa Barbarában, kerestünk egy motelt és a kalandos nap után végre megpihentünk. Igazából már nem tudjuk, melyik volt nagyobb adranalin löket, az Univerzal Studio virtuális világa vagy a kocsiból vigyorgó kulcs, a lábunkon rgadó, tapadó, büdös kátránnyal. 
(Egyébként jól vagyunk, Anikó lábfájása sokat javult)

Csütörtök reggel 8.30

Ma indulunk tovább San Fransiscoba, kb. 10 óràs út áll előttünk, mert nem az autópályát választjuk, hanem a gyönyörű Csendes Óceán partját követő Pacific Coast Highway-t, hogy megállhassunk egy-egy szép helyen nézelődni. Ezért most csak dióhéjban a tegnapi napról, amit a Universal Studios Hollywoodban töltöttünk.

11.00-kor léptünk be, mert az autópályán egy baleset miatt bedugultunk, és 20.30-kor léptünk ki a kapun.(ja, 21.00-kor zár) Ez is mutatja, hogy ez volt a csúcsélmény LA-ben. A világ legszuperebb, legizgalmasabb, legszórakoztatóbb helye, egy ne higgy a szemednek varázsvilág. Pedig röviden csak annyi történt, hogy először a stúdió túrán King Kong ugrált a fejünkön, miközben megmentett minket a ránk támadó óriási dinóktól, aztán pihenésképpen egy metróban átéltünk egy földrengést, (kapaszkodtunk erősen!), majd cápák támadtak meg minket, miutánt majdnem elsüllyedtünk egy megáradt folyóban...

Azután a Horror házában zombik és egyéb szörnyek rohantak felénk késsel a kezükben, én Zoli hátára tapadva sikoltoztam végig az egészet, rám tapadva pedig két folyamatosan sikoltozó kislány, borzalmas volt!

A speciális effektek show-ban levágták az egyik néző kezét, majd a Waterworld-ben (tudjátok, a Kevin Costner film), vízzel öntöztek és szétlőttek minket. Ehhez képest a 4D-s Shrek kastélyban hogy szembe tüsszögött a szamár és Fióna, hogy a sárkány tüzet fújt ránk és pókok rohangásztak a lábunkon ( na, azért itt Zoli arca is megrezzent! :)) már semmiségnek tűnt.

Még nem tudtam mi vár rám a Múmia című film díszletei között... Már sikítani sem tudtam a száguldó hullámvasúton... belémfagyott a sikoly. A Jurassic Park dínói ehhez képest mesések voltak. Ja, hogy a végén bőrig áztunk, mikor belecsobbant a hajónk teljes sebességgel a folyóba?! :(

A csúcsélmény fura módon számomra is a Transformers világa volt! Adrenalin szint az egekben, mikor egy 3D-s világban menekültünk a ránk támadó transzformerek elől, ahol a ránk kilőtt tűzgolyó forrósága az arcunkat égeti, ahol a felrobbanó autó darabjai becsapódnak a járművünk oldalába és ahol a végén megmentjük a Földet.

Na de hogy a legvégén egy felhőkarcoló tetejéről teljes sebességgel lezuhanjon az autónk... Erről nem volt szó. Én, aki semmilyen hullámvasútra nem vagyok hajlandó felülni, mert még a hintán is szédülök... Kezem-lábam remegett, de azt mondtam Zolinak, ezt még egyszer átélném! Most csak ennyit erről, mert pakolunk, reggelizünk, ( éljen, megint cornflakes!) és irány San Francisco!

Mikor ezt írom, augusztus 12. kedd és helyi idő szerint mindjárt éjfél (otthon reggel fél kilenc ). A vasárnapi strandolás után hètfőn újra nyakunkba vettük a várost, s bár Zoli megrendelte a neten a jegyeket a Universal Studiót bejáró túrára, úgy döntöttünk, más napra halasztjuk, mert egy kissé elaludtunk. :)

Így egy laza, kirándulós napunk lett, mikor is elsőnek az én kívánságomra bejártuk az UCLA-t, a kaliforniai egyetem LA tagozatát. Annyiszor láttam már filmeken milyen fantasztikusan néznek ki az amerikai campusok, hogy nagyon kíváncsi voltam egyre élőben is. Hát, nem csalódtam! Santa Monica hegyeiben, az elegáns Bel Air negyedben fekvő egyetem város a városon belül. Gyönyörű parkok, szökőkutak, patinás èpületek, hatalmas terek, mosolygó, sétálgató diákok, de jó lenne itt diáknak lenni! Bekukkantottunk a könyvtárba, megebédeltunk az egyik étteremben, teljesen otthon éreztük magunkat.

Azután kísérletet tettünk a Getty Center nevű múzeum negyed bejárására, de az őr közölte, hogy sorry, hétfőn zárva van! :( Sebaj, a program módosítva, gyerünk, járjuk végig a Mulholland Drive-ot, a filmből is ismert legendás hajtűkanyarokkal teli hegyi utat, mely az óceántól a Santa Monica hegységen keresztül vezet Hollywoodig. A sztárok útjának vagy a szerelmesek útjának is hívják, a Hollywoodból induló turistabuszok ide hozzák fel a látogatókat, hogy mutogathassák nekik a sztárok villáit. Valójában csak hatalmas kovácsoltvas kapukat látnak, a gazdag növényzet elrejti a házakat a kíváncsi tekintetek elől. Fantasztikus kilátás nyílik innen az Angyalok Városára, az egész város a lábunk alatt hevert, végre közelebbről is megláttuk a Hollywood feliratot.:)

A kirándulás végállomása a Griffith Park volt, a hegyvidék és a város találkozásánál elterülő park ötször nagyobb, mint a Central Park New Yorkban. Itt található az állatkert, koncerttermek, múzeumok,az erdei ösvényeken futni, lovagolni lehet, és a városlakók kedvenc találkahelye, a Griffith Obszervatórium és Planetárium lenyűgöző épülete foglalja el a hegy csúcsát, ahonnan pazar kilátás nyílik a városra.

Hazafelé Zoli nagy örömére végre betérünk egy Best Buy áruházba, ahol a legújabb technikai kütyük világába csöppenünk. A nagy sztár a Mac Air laptop, ami természetesen sokkal olcsóbb, mint idehaza. És mily meglepő! Kedves, mosolygós eladók lépnek oda hozzánk minden sarkon, hogy különböző kedvezményeket ajánljanak nekünk vagy csak megkérdezzék, miben segíthetnek. Érdekes, a pesti Média Markt-ban mindig úgy kell vadászni egy eladót, ha segítségre van szükségem.:( Most nem vettünk semmit, de hoztunk szép prospektust, hogy majd a motelben is tanulmányozhassuk.:)

Ha már boltok, akkor beugrunk egy nagy drogériába, hogy valami kenőcsöt vegyünk a lábamra. Már alig tudok rálépni a bal lábamra, úgy látszik, meghúzódott a bokám, mikor a homokban tegnap rosszul léptem. Már messziről látni, hol vannak a gyógyszerek, minden problémára való szer kitáblázva, így könnyű eligazodni. Akkora a választék, hogy nem tudok dönteni, így odamegyek a gyógyszerész pultjához segítséget kérni, felnyalábolva egy csomó kenőcsöt. Mikor elmondom, mi a panaszom, először is sajnálkozását fejezi ki, azután közösen kiválasztjuk a Tigris balzsamot, mint a leghatékonyabb verziót.

Este már nem megyünk sehová, úgysem tudok már menni. Még megpróbálkozunk a jazuzzival, de ez másnak is eszébe jutott mint esti program, így marad a jacuzzis fürdőkád.:) Hétfő "Kényszerpihenő" a medence parton Mivel nagyon fáj a bokám és a lábfejem, úgy döntünk, ma pihenünk. Kiköltözünk a kertbe, a pálmafák közé, úszkálunk a medencében, élvezkedünk a jacuzziban, nem is bánjuk annyira ezt a heverészős, olvasgatós napot. Zoli is delfint játszik a vízben, folyamatosan víz alatt van. Leteszteli, hogy valóban 3és fél méter mély-e a medence egyik vège. Ahogy eltűnik a mélyben....tuti, hogy annyi!:) Hat óra körül mégis felkerekedünk és bemegyünk Long Beach Huntington Beach részére, ez az igazi Surf City, épp nagy buli van, koncertekkel, árusokkal. Zoli választ valami mega kolbászt, kapott egy hatalmas kupac grillezett hagymát, virsli het hasonló kolbászt sok öntettel. Igazi amerikai borzalom volt. No, de most itt a vége, naprakészek lettünk és most indulunk az Univerzal Stúdióba.