Csütörtök reggel 8.30

Ma indulunk tovább San Fransiscoba, kb. 10 óràs út áll előttünk, mert nem az autópályát választjuk, hanem a gyönyörű Csendes Óceán partját követő Pacific Coast Highway-t, hogy megállhassunk egy-egy szép helyen nézelődni. Ezért most csak dióhéjban a tegnapi napról, amit a Universal Studios Hollywoodban töltöttünk.

11.00-kor léptünk be, mert az autópályán egy baleset miatt bedugultunk, és 20.30-kor léptünk ki a kapun.(ja, 21.00-kor zár) Ez is mutatja, hogy ez volt a csúcsélmény LA-ben. A világ legszuperebb, legizgalmasabb, legszórakoztatóbb helye, egy ne higgy a szemednek varázsvilág. Pedig röviden csak annyi történt, hogy először a stúdió túrán King Kong ugrált a fejünkön, miközben megmentett minket a ránk támadó óriási dinóktól, aztán pihenésképpen egy metróban átéltünk egy földrengést, (kapaszkodtunk erősen!), majd cápák támadtak meg minket, miutánt majdnem elsüllyedtünk egy megáradt folyóban...

Azután a Horror házában zombik és egyéb szörnyek rohantak felénk késsel a kezükben, én Zoli hátára tapadva sikoltoztam végig az egészet, rám tapadva pedig két folyamatosan sikoltozó kislány, borzalmas volt!

A speciális effektek show-ban levágták az egyik néző kezét, majd a Waterworld-ben (tudjátok, a Kevin Costner film), vízzel öntöztek és szétlőttek minket. Ehhez képest a 4D-s Shrek kastélyban hogy szembe tüsszögött a szamár és Fióna, hogy a sárkány tüzet fújt ránk és pókok rohangásztak a lábunkon ( na, azért itt Zoli arca is megrezzent! :)) már semmiségnek tűnt.

Még nem tudtam mi vár rám a Múmia című film díszletei között... Már sikítani sem tudtam a száguldó hullámvasúton... belémfagyott a sikoly. A Jurassic Park dínói ehhez képest mesések voltak. Ja, hogy a végén bőrig áztunk, mikor belecsobbant a hajónk teljes sebességgel a folyóba?! :(

A csúcsélmény fura módon számomra is a Transformers világa volt! Adrenalin szint az egekben, mikor egy 3D-s világban menekültünk a ránk támadó transzformerek elől, ahol a ránk kilőtt tűzgolyó forrósága az arcunkat égeti, ahol a felrobbanó autó darabjai becsapódnak a járművünk oldalába és ahol a végén megmentjük a Földet.

Na de hogy a legvégén egy felhőkarcoló tetejéről teljes sebességgel lezuhanjon az autónk... Erről nem volt szó. Én, aki semmilyen hullámvasútra nem vagyok hajlandó felülni, mert még a hintán is szédülök... Kezem-lábam remegett, de azt mondtam Zolinak, ezt még egyszer átélném! Most csak ennyit erről, mert pakolunk, reggelizünk, ( éljen, megint cornflakes!) és irány San Francisco!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.