Augusztus 25. Helsinki, 16.25

Kicsit már kezdünk összezavarodni az időzónák közti utazástól, enyhén szólva nyúzottak vagyunk. Most derült ki, hogy a gépünk Budapest felé két órával később indul, így csak 19.05-kor szállunk fel. :( Tegnap éjjel indultunk Torontóból, vesztettünk 7 órát, és már hipp-hopp délután van. Hova tűnt a délelőtt? Tegnap a szállodában még délig volt időnk, hogy kicsit szaunázzunk, ússzunk, azután nyakunkba vettük a város eddig nem látott részeit, hogy a sok ülés előtt meglegyen a 10.000 lépés! Zoli új kütyüje ( most nem jut eszembe a neve) /Zoli: Up24/ szigorúan a körmünkre koppant, ha nem sétálunk eleget egy nap.:)

Boltokban is nézelődtünk, kíváncsiak voltunk, mit és hogyan shoppingolnak a kanadaiak. Még egy IKEA -ba is bekeveredtünk, ahonnan egy kis szuvenírrel távoztunk ( ez még titok!), jókat nevettünk magunkon, ahogy távoztunk vele a pénztártól. Megálltunk az Ontario tó partján is, kicsit távolabb a várostól, egy üdülőnegyedben, jééé, itt is favázra épülnek a házak, mint az USA-ban, hihetetlen béke és nyugalom, sétálgató emberek, rohangászó, barátságos mókusok, hattyúk, kacsák. Jó fejek ezek a mókusok, feketék, szürkék és mind hiperaktív. :)

Miután megállapítottuk, hogy itt is tudnánk élni, a szálloda felé vettük az irányt, hogy felvegyük az ott hagyott csomagokat. Fájó szívvel megváltunk a Chrysler-től, -még meggondoljuk, veszünk-e hasonlót /Zoli: 3.6 motor, fél tankkal 45 litert raktam bele/, majd rábíztuk magunkat a Finnair vendégszeretetére.

Welcome to Europe! Hol vannak már a las vegasi gép vicces, mosolygós stewardesei, akik végigmosolyogták, viccelődték az utat? Hol van az amerikai mosoly és lazaság? Szigorú arcú, seszínű szőke hajú, középkorú és csúnya légikísérők mondják fel a szokásos panelszöveget, fekete egyenruhájukban véletlenül sem mosolyognak vissza rád, hirtelen egy szigorú lányneveldében érzed magad. Hiányzol Amerika! A mosoly, a kedvesség, a zene, a hangos nevetések. Na mindegy, ez van, ezt kell túlélni. Az ülések szokásosan kényelmetlenek, aludni szinte lehetetlen, filmet nézni sem egyszerű, mivel az előttem ülő tanzániai nemzetiségű nagyon intelligens srác az első percben az ölébe döntötte a székét és úgy evett és mozizott. Ok, alkalmazkodjunk, játsszunk dominót! Döntöm én is, hogy lássak valamit a naná, hogy amerikai vígjátékból, amit választottam. Zoli is lelkesen elkezd nézni egy filmet az i-pad-en, aztán egyre mélyebben átéli... de jó neki, őt már álomba ringatta a mozi. Én még leküzdök egy fárasztó Woody Allen moviet, aztán egy-két órára én is lecsukom a szemem.

Arra ébredek, hogy nem érzem a lábam, kitörött a nyakam és a szemembe világít a fény. Hiába, nincs is jobb annál, mikor két óra alvás után, hajnali fél 5-kor a stewardes eléd löki a gyanúsan tojás szagú reggelit. Érzékelem, hogy körülöttem esznek az emberek, hallom Zoli hangját, hogy "te nem eszel, kedves?", aztán a fejemre húzom a takarót, hogy leküzdjem a rám törő migrént és hányingert. Elég is ennyi az utazás gyönyöreiről, azért csak leszálltunk egyszer.

Leszédelegtünk a gépről, átestünk az iszonyúan lassú, nagyon szigorú és persze mosolytalan csomag átvizsgáláson, ami nem volt izgalmaktól mentes. Az én kézipoggyászomat is kiszúrták, kipakolták, széttúrták, rendületlenül keresve valami nem létező folyadékot. A leggyanúsabb az esküvői, már száradófélben lévő rózsacsokrom volt. Csak azért sem magyaráztam el a természetesen szőke és kiképzőtiszt szigorúságú hölgynek, hogy miért is cipelem ezt a virágot magammal. Végül, bizonyíték hiányában szabadon engedtek. :))) És most hosszas sétálgatás után újra itt ülünk a Helsinki reptéren, várva, hogy a két órát késő gépünk végre elinduljon Budapest felé, ha minden igaz, 19.10-kor.

Vágyunk már utánad Budapest! Jó lenne már hazai földre lépni és újra megölelni minden szerettünket, akit otthon hagytunk és akik velünk izgulták végig kalandjainkat az Óperencián túl!

Aug.24. Helyi idő szerint 22.37,

éppen felszálltunk a Torontóból Helsinkiben induló gépre. Nyolc óra utazás vár ránk, majd az átszálláshoz három óra várakozás Helsinkiben. :( /friss info 5 óra várakozás/

Ma szuper napos idővel búcsúzott tőlünk Torontó, bezzeg tegnap csak délutánra bújt elő a nap, mire odaérünk a Nigara vízeséshez, illetve a mellé épült városhoz. Nagyon ráérősen indultunk el a szállodából, kb. 12.00 volt, mikor megálltunk útközben egy reggelizőhelynél. Örömmel nyugtàztuk, hogy itt végre igazi ham and eggs-et adnak, serpenyőben sült krumplival és rozskenyérrel! Ezt az étteremláncot megjegyeztük!

Jó kis dugóba keveredtünk az autópályán, majd a városba érve kicsit keveregtünk, mire parkolóhelyet találtunk. De már célegyenesben voltunk, a domb tetejéről már láttuk az amerikai oldalon lévő "kisebb" vízesést. Ahogy sétáltunk lefelé, Zoli kérte, hogy csuktjam be a szemem és ne nézzek fel, míg le nem érünk a partra. Wow! Döbbenetes látvány tárult a szemünk elé, az amerikai vízesés nagytestvére dübörgött lefelé hatalmas robajjal, vízfüggönyt húzva a folyó fölé.

Felsétáltunk egészen a folyó felső szintjéig, ahonnan a víz lezuhan, ott már ködben és vízpárában sétáltunk. Leírhatatlan a látvány, csak nézed a természetnek ezt a különleges alkotását és nem tudsz elszakadni tőle. Aztán mégis csak felkerekedtünk, hogy megnézzük, miféle attrakciók lehetnek a jegyben, amit online megvettünk. Kaptunk egy nyakunkba akasztható kártyát, és a pénztárnál a lány elhadarta, mi minden vár ránk. Hááát, az amerikai akcentushoz már egészen jól hozzászokott a fülem, sőt, már kezdtem rákapni a végtelenül leegyszerűsített kommunikáció ízére, de a kanadai angolt még ízlelgetem. Tehát megkértem a lányt, hogy lenne szíves még egyszer, immár lassabban elmondani, amit szeretne. Volt szíves, így már a lényeget megértettem. :) tehát, irány először is a város másik vége ( még szerencse, hogy busszal), ahol is várt ránk a "White Water Walk", amit csak találgattunk, mi lehet.

Mindegy, buszra fel, buszról le, liftbe be, liftből ki, és már lenn is voltunk a rohanó folyó szintjén, ahol pallóból sétányt építettek, amin végigsétálva megcsodálhattuk, milyen vad is ez a folyó, amikor a vízesès után folytatja útját egy szűk kanyonban. A "white water rafting", vagyis vadvízi evezés itt nem jöhet szóba. Néhányan a múltban megpróbálták.... az ő emléktáblájuk mellett jöttünk el, hogy még csak eszünkbe se jusson ilyesmire vetemedni. :( Láttunk egy nagy fát sodródni a fehér habok között.... elég bizonyíték volt! Ez volt az első attrakció.

A második sokkal nedvesebb és zajosabb volt. Kaptunk egy szép piros nejlon esőkabátot, szépen sorban álltunk, aztán feltereltek minket egy hajóra, hogy meghódítsuk a vízesést. Mi voltunk a piros csapat, a másik oldalról indult az amerikai hajó, ők voltak a kék csapat. Ez korábban felülről nagyon vicces látványt nyújtott, ahogy egyszer egy kék emberkékkel telerakott hajó indul neki a vízesésnek, majd egy piros és úgy dobálja őket a lezúduló víz ereje, mint egy gyufásskatulyát. Hát, most mi voltunk a vicces kis piros emberek, akik azért fizettek, hogy bőrig ázhassanak a Niagara alatt. Azért odáig nem merészkedtünk be, hiszen a lezuhanó víztömeg kettétörné a hajót, de így is megtapasztaltuk, micsoda zord körülmények vannak arrafelé. Mintha egy tengeri viharban lettünk volna, én egy idő után bemenekültem egy üvegfal mögé, mert az arcomba csapódó víztől semmit sem láttam. Túléltük, de nehezen száradtunk. Azt hittük, nedvesebbek már nem lehetünk, de tévedtünk.

Várt ránk a harmadik meglepetés, vissza a kezdőpontra, hogy átélhessük 4D-ben a Niagara kialakulásának történetét. Már akkor gyanakodtunk, mikor megkaptuk a bejáratnál a változatosság kedvéért most kék esőköpenyt. Ebből megint zuhany lesz! :( Szóval, betereltek minket egy kör alakú terembe, ( ja bocs, előtte egy jópofa rajzfilmben egy hód elmesélte nekünk, mi történt itt a jégkorszak óta), ahol is átéltük a saját bőrünkön érezve, amit hallottunk. Volt itt hóesés (na, ez nem volt szép, majd megfagytunk!), olvadás, ( kaptuk a jeges vizet az arcunkba), földrengés, ( kapaszkodnunk kellett, mert a lábunk alatt rengett a föld), és hullámvasutazás a vizesésen. Elázva, megfagyva, de természetesen élményekkel teli jöttünk ki. Aztán egymásra néztünk és egyszerre mondtuk ki, ennyi víz mára elég volt! Ugyanis még egyszer elázhattunk volna, ha teljesítjük az utolsó próbatételt; séta a vízesés mögött. Voltunk már felette, mellette, alatta, telítődött az élménytankunk, köszönjük, fantasztikus élmény volt, de most igyunk egy forró teát!

Irány a lassan unalomig ismételt Starbucks, forró tea, kávé a kézbe, s már szebb lett a világ. Elbúcsúztunk a vízeséstől és irány haza. Útközben az Applebee's -ben vacsoráztunk, de ez nem volt olyan jó, mint amerikai testvére.

Augusztus 24 11 óra

Toronto indulás helyi idő szerint 22:35 - Helsinki érkezés helyi idő 13:45 (08.25)

Helsinki indulás 17:00 Budapest érkezés 18:20

Niagara és a többi majd érkezik.

2014. aug. 23. 23.26

Alig fél órája értünk vissza a Niagara vízeséstől, de mielőtt a mai nap élményeiről írnék, térjünk vissza a CN Tower liftjébe, ahol abbahagytuk a mesélést. :)

Canada's National Tower -már a liftes lánytól megtudtuk, hogy a torony 553 méter magas, az üvegfalú lift csak úgy suhant velünk, s nem csak a várost láthattuk felülről, hanem a liftaknát is a lábunk alatt. Már itt letesztelték, kinek van tériszonya.:) Az étterem 360 fokos szögben öleli körbe a tornyot, így körbesétálva teljesítettük is a Toronto madártávlatból című túràt. Azután egy szinttel feljebb mentünk, ahol már nyitott volt a tér, persze sűrűn rácsozva.

Mikor már negyedszer csodálkoztam rá, hogy milyen gyönyörű az Ontario tó felülről a hajókkal, szigetekkel, hogy milyen döbbenetesek az ötven-hatvan emeletes épülő toronyhàzak tetején álló daruk, Zoli mosolyogva megjegyezte, hogy vajon hàny kör kell még, hogy mindent felfedezzek. :) Na jó, elég lesz, mehetünk az üvegpadlóhoz. Hát, amikor az ember ilyen szédítő magasságban egyszer csak egy átlátszó üvegpadlóra lép.... kapaszkodtam is erősen Zoliba, s próbáltam minél hamarabb kiszédülni onnan. Ő élvezte, le is heveredett, van róla fényképes bizonyíték!

A toronyélmény után lesétáltunk az Ontario tó partjára, ahol egy hangulatos sorfőzdében ebédeltünk ( AmsterDam Brewery). Belül egy sörfőzde és étterem keveréke, kívűl körben terasz, kilátással a tóra. Finom fűszeres csirkeszárnyak, saláta, sör és napsütés, kell ennél több? Legszívesebben a tóparton maradtam volna, hangulatos sétányok, esti koncertre próbáló zenekar, sörtúrákat tartó fiatalok ( kikèrsz egy spéci pohártartón ötféle pohár sört vagy egy fémvödörben öt Coronitát), jó buli! De mégis csak fel kellene fedeznünk a város többi részét is!

Megcsodáljuk a Path nevű földalatti város egy részét, ami a metróállomásokat köti össze, tele üzletekkel és éttermekkel. Úgy el tudsz jutni egyik metroállomastól a másikig, egyik parkolóháztól a másik épületben lévő szállodáig vagy bevásárlóközpontig, hogy fel sem kell menned a felszínre. Ez a világ legnagyobb föld alatti bevásárló világa. Először Balázsék reggeli show-jában hallottam róla, mikor a februári északi sarki hideghullám idején egy itt élő magyar mesélt nekik arról, hogy egész jól megússza a mínusz 40 fokozat, mert a lakásából a munkahelyéig egy föld alatti bevásárló negyedének át jut el.

Belefutunk a belváros közepén egy nagy utcai buliba, standokkal, zenekarokkal, bűvészekkel, kiderül, ez egy háromnapos ünnep, amit minden évben megrendeznek, hogy felhívják a figyelmet, mennyi epilepsziás él Kanadában. Élvezzük a jó hangulatot, ami sajnos csak addig tart, míg vissza nem érünk a kocsihoz. Miután gondosan kiválasztottuk a parkolóhelyet, befizettük bankkártyával!!! a parkolóóránál a díjat, sajnos egy dolgot nem vettünk észre, amit a büntetőcèdula kedvesen leírt nekünk; 5 méteren belül álltunk egy tűzcsap közelében! Mindez 100 dollárba kerül errefelé! Jó kis meglepi volt! Mindegy, így jártunk, majd megkérdezzük az autókölcsönző céget, mi a teendő ilyenkor. :( Legalább a supermarketnél, ahol megálltunk gyümölcsöt venni, egy fickó megdícsérte, milyen cool kocsink van! Valóban szuper ez a kocsi, csak egy hibája van, nem a miénk. Kifelé jövet Zoli megjegyezte, hogy valóban, ez nem csak Chrysler 300as, hanem 300 S-es, a legújabb 2014-es modell, igazi elegáns amerikai kocsi tele extrákkal, ráadásul aranyban csillogó metál fekete. Zoli kiélheti rajta a technikai kütyük iránti szenvedélyét, minden órában felfedez rajta egy újabb funkciót, és úgy tud örülni neki, mint egy gyerek. Még nem értünk a végére a több mint 100 műholdas rádióadónak, a téma és előadó szerinti zeneválasztéknak, úgyhogy még kellene pár együtt töltött nap, azt hiszem:)))

Jó későn értünk vissza a szállodába, de azt hiszem, láttunk mindent érdekeset Torontóból, ami egy napba belefért. Ma sem jutottunk le az úszómedencéhez és a szaunához. :(

Augusztus 23 reggel Toronto

amikor itt 10 óra van, akkor Las Vegasban még csak 6 óra. Nagyon nehéz hajnal 6-kor felkelni, de nincs mese, ki kell jelentkezni. Újabb időzónát ugrottunk. :(

Első utunk egy Starbucksban vezet, kávézás,újság olvasás. Tiszta Starbucks lakók leszünk. Megkeressük a következő szállásunkat, ez egy Sheraton Four Points Hotel, közel a reptérhez. Check in még nincs, tehát beadjuk a bőröndöket megőrzésre, és irány a belváros, ott is a CN Tower, Toronto legjellegzetesebb épülete.

Kellemes 24 fokos az idő, az autónk csak úgy suhan, mindenütt kocogó, futó embereket látunk az Ontario tó partján. Toronto egy igazi modern metropolisz, felhőkarcolókkal, üzleti negyeddel, szállodák, bankok, éttermek, irodaházak között keresgetünk a toronyhoz közeli parkolót. Nem egyszerű és pláne nem olcsó. Vagy fél óra vagy egész nap, e kettő közül választhatsz. Jobb híján ott hagyjuk a kocsit egy parkolóházban, ahol este hétig 23 dollár a díj. Szerintem, ha nem építették volna fel itt a világ legmagasabb adótornyát ( közben rájöttek, hogy akár turista látványosságot is kreálhatnak belőle) és ha nem lenne az Ontario tó és a másik oldalán a Niagara vízesés, a külföldiek nem sok izgalmasat találnának ebben a nagyon tiszta, nagyon modern de szerintem elég jellegtelen nagyvárosban.

A jegyvásárlásnál el akartak borzasztani minket, hogy 25 perc a liftre várakozás. Kis naivak, az Univerzal Stúdió 1-1 1/2 órás soraihoz képest ez tiszta felüdülés. Persze itt is készítettek fotót rólunk egy zöld háttérrel, így a túra végén már kész volt a profi fotó, melyen a toronyban vagyunk fotózva s jelképes 80 dollárért már lehet vinni. Mi nem kértünk ebből, de fotózkodni kellett. A toronyba félig üveg lift vitt fel, így lehetett gyönyörködni a fokozatosan bővülő kilátásban.

(Folyt köv. Megyünk Niagarához és kirakott minket a takarítónő )

Augusztus 22 reggel 10 Toronto

Eseménytelen és ételtelen négy és félórás repülőút, után már csak 6 óra eltérés van az otthoni idő számítással. Leszállás után átvettük az autót, amit kértem, ahelyett kaptunk egy 2014-es 8000 kilométert futott Chysler 300-as full extrás limuzint. Nem ellenkeztem :) meg kell hagyni, illik hozzánk :)

Este 9 volt, mire elfoglaltuk a szállást. Ugyan motel a neve, de sok otthoni szálloda sírna örömében ha így nézne ki. Szerencsés választás volt, annak ellenére, hogy az elnézett repülő indulás miatt kellett gyorsan foglalni.

Most megint pakolás, megyünk az eredetileg foglalt motelbe. Mai nap Toronto megismerése lesz....