Aug.24. Helyi idő szerint 22.37,

éppen felszálltunk a Torontóból Helsinkiben induló gépre. Nyolc óra utazás vár ránk, majd az átszálláshoz három óra várakozás Helsinkiben. :( /friss info 5 óra várakozás/

Ma szuper napos idővel búcsúzott tőlünk Torontó, bezzeg tegnap csak délutánra bújt elő a nap, mire odaérünk a Nigara vízeséshez, illetve a mellé épült városhoz. Nagyon ráérősen indultunk el a szállodából, kb. 12.00 volt, mikor megálltunk útközben egy reggelizőhelynél. Örömmel nyugtàztuk, hogy itt végre igazi ham and eggs-et adnak, serpenyőben sült krumplival és rozskenyérrel! Ezt az étteremláncot megjegyeztük!

Jó kis dugóba keveredtünk az autópályán, majd a városba érve kicsit keveregtünk, mire parkolóhelyet találtunk. De már célegyenesben voltunk, a domb tetejéről már láttuk az amerikai oldalon lévő "kisebb" vízesést. Ahogy sétáltunk lefelé, Zoli kérte, hogy csuktjam be a szemem és ne nézzek fel, míg le nem érünk a partra. Wow! Döbbenetes látvány tárult a szemünk elé, az amerikai vízesés nagytestvére dübörgött lefelé hatalmas robajjal, vízfüggönyt húzva a folyó fölé.

Felsétáltunk egészen a folyó felső szintjéig, ahonnan a víz lezuhan, ott már ködben és vízpárában sétáltunk. Leírhatatlan a látvány, csak nézed a természetnek ezt a különleges alkotását és nem tudsz elszakadni tőle. Aztán mégis csak felkerekedtünk, hogy megnézzük, miféle attrakciók lehetnek a jegyben, amit online megvettünk. Kaptunk egy nyakunkba akasztható kártyát, és a pénztárnál a lány elhadarta, mi minden vár ránk. Hááát, az amerikai akcentushoz már egészen jól hozzászokott a fülem, sőt, már kezdtem rákapni a végtelenül leegyszerűsített kommunikáció ízére, de a kanadai angolt még ízlelgetem. Tehát megkértem a lányt, hogy lenne szíves még egyszer, immár lassabban elmondani, amit szeretne. Volt szíves, így már a lényeget megértettem. :) tehát, irány először is a város másik vége ( még szerencse, hogy busszal), ahol is várt ránk a "White Water Walk", amit csak találgattunk, mi lehet.

Mindegy, buszra fel, buszról le, liftbe be, liftből ki, és már lenn is voltunk a rohanó folyó szintjén, ahol pallóból sétányt építettek, amin végigsétálva megcsodálhattuk, milyen vad is ez a folyó, amikor a vízesès után folytatja útját egy szűk kanyonban. A "white water rafting", vagyis vadvízi evezés itt nem jöhet szóba. Néhányan a múltban megpróbálták.... az ő emléktáblájuk mellett jöttünk el, hogy még csak eszünkbe se jusson ilyesmire vetemedni. :( Láttunk egy nagy fát sodródni a fehér habok között.... elég bizonyíték volt! Ez volt az első attrakció.

A második sokkal nedvesebb és zajosabb volt. Kaptunk egy szép piros nejlon esőkabátot, szépen sorban álltunk, aztán feltereltek minket egy hajóra, hogy meghódítsuk a vízesést. Mi voltunk a piros csapat, a másik oldalról indult az amerikai hajó, ők voltak a kék csapat. Ez korábban felülről nagyon vicces látványt nyújtott, ahogy egyszer egy kék emberkékkel telerakott hajó indul neki a vízesésnek, majd egy piros és úgy dobálja őket a lezúduló víz ereje, mint egy gyufásskatulyát. Hát, most mi voltunk a vicces kis piros emberek, akik azért fizettek, hogy bőrig ázhassanak a Niagara alatt. Azért odáig nem merészkedtünk be, hiszen a lezuhanó víztömeg kettétörné a hajót, de így is megtapasztaltuk, micsoda zord körülmények vannak arrafelé. Mintha egy tengeri viharban lettünk volna, én egy idő után bemenekültem egy üvegfal mögé, mert az arcomba csapódó víztől semmit sem láttam. Túléltük, de nehezen száradtunk. Azt hittük, nedvesebbek már nem lehetünk, de tévedtünk.

Várt ránk a harmadik meglepetés, vissza a kezdőpontra, hogy átélhessük 4D-ben a Niagara kialakulásának történetét. Már akkor gyanakodtunk, mikor megkaptuk a bejáratnál a változatosság kedvéért most kék esőköpenyt. Ebből megint zuhany lesz! :( Szóval, betereltek minket egy kör alakú terembe, ( ja bocs, előtte egy jópofa rajzfilmben egy hód elmesélte nekünk, mi történt itt a jégkorszak óta), ahol is átéltük a saját bőrünkön érezve, amit hallottunk. Volt itt hóesés (na, ez nem volt szép, majd megfagytunk!), olvadás, ( kaptuk a jeges vizet az arcunkba), földrengés, ( kapaszkodnunk kellett, mert a lábunk alatt rengett a föld), és hullámvasutazás a vizesésen. Elázva, megfagyva, de természetesen élményekkel teli jöttünk ki. Aztán egymásra néztünk és egyszerre mondtuk ki, ennyi víz mára elég volt! Ugyanis még egyszer elázhattunk volna, ha teljesítjük az utolsó próbatételt; séta a vízesés mögött. Voltunk már felette, mellette, alatta, telítődött az élménytankunk, köszönjük, fantasztikus élmény volt, de most igyunk egy forró teát!

Irány a lassan unalomig ismételt Starbucks, forró tea, kávé a kézbe, s már szebb lett a világ. Elbúcsúztunk a vízeséstől és irány haza. Útközben az Applebee's -ben vacsoráztunk, de ez nem volt olyan jó, mint amerikai testvére.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.