augusztus 15 péntek reggel 10 óra

Elbúcsúztunk tegnap reggel a kényelmes szobánktól, a fantasztikus reggelitől és a valóban fantasztikus medencétől. Megittuk a reggeli kávánkat a közeli Starbucksban és a lovak közé csaptunk. Talán haladtunk 800 métert is, ahol egy cipő plázába botlottunk. Kihagyhatatlan alkalom, én is éreztem, hogy nem telhet úgy el ez a nap, hogy ne menjek egy cipő plázába. Így bementünk. Pontosan két perc alatt végeztem, majd kényelembe helyeztem magam a fennmaradó 48 percben, melynek során Anikó választott magának egy pehelykönnyű, sétáló cipőt. No, az igaz, hogy a cipők 1/3 annyiba kerülnek mint otthon.

Újra úton, átkelünk Los Angelesen, s rátérünk az 1-es útra, amely végig az óceánparton vezet majd minket.Sajnos leálló sávok csak a túloldalon vannak, de sebaj, egy gyönyörű öbölnél megfordultunk, s leálltunk. Az autónknak van egy olyan tulajdonsága, hogy ha az inditókulcs be van dugva és a vezető oldali ajtó ki van nyitva, akkor folyamatosan fütyül, sípol az autó. Ezért amikor megálltunk, hogy tájat csodáljunk és együnk, kivettem a kulcsot és letettem a sebváltó mellé. Mindketten kiszálltunk, ajtók becsap, majd csomagtartó felnyitása, ami nem megy. Hmmm... nem nyitottam ki? Sebaj, kinyitom újra. Nyitnám a vezető oldali ajtót, zárva!! S ugyanígy zárva minden ajtó!! Bassszzus... Bezártuk az autót, benne a kulccsal. Ablakok felhúzva, minden ajtó zárva... S mi ott állunk a szép nagy autó mellett és az üvegen keresztül csodálhatjuk a kulcsot. (Hogy mi történt? Valószínűleg az összes ajtót nyitó/záró gombot valamelyikünk megnyomta kiszállás közben, - nagyon közel van a kilincshez - majd kiszálltunk és a kocsi zárult)
Szerencsénkre a telefon nálam volt, így rögtön lett haditerv. Kocsikölcsönző céget felhívni, várakozni és majd megmentenek. A gond ott kezdődött, hogy mindenféle menüből kellett választani a telefonban, csupa technikai kérdésre. Hogy magad elé tudd képzelni a helyzetet, egy 2x3 sávos autópálya melett, egy kitérőben álldogáltunk, lábunk alatt az óceánnal. Tehát nem tudtuk azt sem, hogy hol vagyunk!
Egyszer csak odajött egy 30 év körüli férfi, hogy leállt az autója, tudunk-e segíteni. Mondtuk, hogy maximum a szellem erejével, mert minden más biztonságosan bezárva pihen az utóban. Lényeg az, hogy a férfi, akinek a  Bob nevet adtak születésekor, átvette a telefonálás feladatát és cirka 15 percben sikerült eljutni odáig, hogy küldenek nekünk segítséget, kb 45 perc.
Közben Bob néha a saját telefonján is beszélt, mert Ő is intézte a segítséget magának. Az ő segítsége gyorsabb volt, jött egy autósegélyes, kedves, készséges szakember. Bob autójával nem tudott mit kezdeni, mondjuk szólhattam volna előre, hogy nem sikerül neki, hiszen nekem se sikerült beindítani :) Ja, és az volt a szép, hogy Bob autója az autópálya túloldalán állt. Oda átjutni, visszajutni... nagy izgalommal járt. Bob megkérdezte a szerelőt, hogy tud-e esetleg nekünk segíteni, mondta persze. S valóban, odajött, hozott egy műanyag vésőt, egy vérnyomásmérőt és egy hosszú, vékony múanyag rudat. Vésőt befeszítette a vezető oldali ajtő felső részére, oda betömte a vérnyomásmérő gumi ballonját, majd addig pumpálta, míg az ajtó és a váz között lett 2 cm rész, ott benyúlt a műanyag rúddal s lenyomta az ajtó nyitó gombját és az ajtó kinyilt. Ez kb 1 perces művelet volt.
Majdnem a nyakába ugrottunk a pasinak, hatalmas volt az örömünk. Végre, bejutottunk a saját autónkba. S mindezt az utómentős szívességből csinálta. Kezet rázott velünk és már ment is tovább.Mi is ezt tettük, Bobot elvittük a útmenti Strbucksba és mi nevetgélve folytattuk az utunkat. Mentünk talán egy félórát, amikor megint gy gyönyörű részhez értünk. Parkolás és séta az óceán parton. Én cipőben, majd szintén mezitláb. Begázoltunk a vízbe, szép volt. Aztán visszamásztunk a sziklákon a kocsihoz, hogy tovább menjünk. Mosnám le a lábam... de nem lehet. Hatalmas kátrány csomók mindkét talpamon, cipőmön s Anikónál úgy szintén. Kétségbeesett mosogatás a vízben, dörzsölés a sziklákon, semmi eredmény. Nem volt mit tenni, zokni fel és irány a 20 km-re lévő Santa Barbara. Gyógyszertárba bemegyünk és mondjuk a problémát.
Hölgy mosolyog, persze, ismeri ezt a gondot, jöjjenek itt van lemosó szer, majd odavezet minket a baba olajhoz. Normális ez? Baba olaj oldja a kátrányt? Modja, igen, igen, ez hatásos. 
Hát jó, mormolom magamba, ha nem használ, visszajövök és rálépek a kátrányos talpammal a szép fehér ruhájára... 
Nem kellett visszamennem. A baba olaj úgy szedte le a kátrányt, mintha vizzel lemosnánk. Döbbenetes élmény vott. 

Az is döbbenetes élemény volt, hogy megtettünk 188 km-t, van még hátra 540 és már este fél hét van. Így aztán maradtunk Santa Barbarában, kerestünk egy motelt és a kalandos nap után végre megpihentünk. Igazából már nem tudjuk, melyik volt nagyobb adranalin löket, az Univerzal Studio virtuális világa vagy a kocsiból vigyorgó kulcs, a lábunkon rgadó, tapadó, büdös kátránnyal. 
(Egyébként jól vagyunk, Anikó lábfájása sokat javult)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.