Itt még hétfő éjjel 22.30 perc van, s mikor a motelbe megérkezve amerikai szokás szerint bekapcsoljuk a TV-t, hogy élvezkedjünk a több száz hírcsatorna egyikén egy kicsit, megdöbbentő hírek következnek, meghalt Robin Williams. Mutatják a Walk of Fame-en lévő csillagot a nevével, ahova a rajongók már letették az első virágokat...Két napja még mi is ott jártunk és olvastuk a nevét a sztárok közt. Régóta depresszióval küzdött, mondják, alkohol és drog problémái voltak, s ma délben san franciscoi házában holtan találták, öngyilkos lett... Egész Amerika gyászolja, minket is megrendített, kedveltük őt. Ez volt a nap egyetlen szomorú pillanata.

LA-ben ma is gyönyörűen sütött a nap, kellemes 26-27 fok, mosolygó emberek, akik még a dugóban is nyugodtan várakoznak az autójukban. Mert itt mindenki autóval jár, a várost átszelő gyakran hétsávos autópályákon könnyű elérni a város egyik végéből a másikba, pedig tizenhét és fél millió ember mozog itt nap mint nap, ennyien vallják magukat LA lakóinak. Az eredeti Los Angelesben, a mai belvárosban kb. 3.5 millióan laknak, a többiek az agglomerációban. A 20. sz. elején itt még különálló települések álltak, amelyek mára mára Amerika második legnagyobb megapoliszává nőttek össze. Így például Long Beach, ahol a motelünk van, nem egyszerűen egy tengerparti rész neve, hanem egy önálló hatalmas városé is. Itt nem láttunk koszos autót, de még porosat sem, hiszen állítólag az itteniek több gondot fordítanak az autójukra, mint a családtagjaikra. A gyerek elmehet koszos ruhában iskolába, de az már nem stílusos, ha nem csillogó autóval hajtasz be a munkahelyedre. De nem csupán az autókultusz virágzik, bár az egy főre eső sportkocsik száma talán itt a legnagyobb a világon. :) A város szent emberei a kozmetikai sebészek, a trendi éttermek séfjei, a mesterfodrászok ls a személyi edzők. Itt minden a szépségről szól, nem véletlenül, hiszen a filmipar fővárosában járunk. Az egész város olyan, mint egy izgalmas mozifilm. Százféle etnikum, nyelv, kultúra keveredik, mindenki hozzád beszél, mindenki mutatni vagy eladni akar valamit. Egymást érik az utcai performance-ok, hátha felfedezi őket valaki a filmvilágból. Csak kapkodod a fejed, annyi minden történik körülötted.

Zoli megírta már a szombati nap történéseit, amikor mi is belevetettük magunkat a kötelezően megnézendő Hollywood világába, de ez a blog bejegyzés valahol elveszett az éterben, így most csak az én szemüvegemen keresztül láthatjátok.:) Pénteken láttuk már LA-t a Szörf City-t, mikor bebarangoltuk a Long Beach-től nyugatra eső partvidék strandjait, a bolondos, művészek lakta Venice-t, az elegáns Santa Monica-t és a sztárok rejtőzködő villáival teli Malibut. Megcsodáltuk a napbarnította szörf isteneket (nőket tényleg nem láttunk!), a hosszú parti sétányokon lelkesen kocogó és bicikliző fitness ladyket és urakat, és a bőrünkön éreztük, hogy amint 6 óra után lemegy a nap, a Csendes Óceán felől fújó szél nagyon hűvös tud lenni.

Tehát szombaton beírtuk a GPS-be, hogy Rodeo Drive, a híres bevásárló utca neve egyenlő Beverly Hills-sel, melynek elegáns üzletei annyi magazinban és filmben feltűnnek. Irány egy másik LA, a Flitterváros. Megcsodáltuk a kirakatokat, az utcán álldogáló sportkocsikat (a fotón látható Bugatti is ott várta éppen vásárló gazdáját), de ellenálltunk a kísértésnek és még egy Gucci boltba sem mentünk be.:) Annál inkább egy képgalériába a szomszéd utcában, ahol gyönyörűen megvilágított természeti fotók voltak kiállítva. Peti, rád gondoltunk, míg csodáltuk őket. Hallottál már Peter Lik ausztrál természetfotósról? Gyönyörűséges képei vannak! És a férfi, aki körbevezetett minket és elmagyarázta a fotós technikáját... kiköpött Richard Gere, a nagy kedvencem! Kaptam tőle névjegykártyát, hátha vásárolni szeretnénk, de én csak bámultam és hallgattam, milyen szépen beszél és mennyire hasonlít! Majd elolvadtam! Mondtam is Zolinak, bemegyünk egy galáriába és lám mindjárt rendelésre megjelenik Richard Gere!:)

Azután következett a séta a Hollywood Boulavard-on, hatalmas tömeg, mindenki lefelé néz, keresgetve a sztárok csillagai között a kedvencét. Igazi hírességekbe nem botlottunk, az Aranyfüstváros is már elvesztette régi ragyogását, de megtaláltuk a Chinese Theatre-t, az Oscar gálák helyszínét, hááát, a TV-ben jobban mutat! Egy bevásárlóközpont tetejéről mindenki lefotózhatja a Hollywood feliratot valahol a távolban, azután hullámozhat tovább a tömeggel. Ha bekeveredsz egy szuvenír boltba, észre sem veszed és már fél órát töltöttél az ezernyi filmes szuvenír nézegetésével. Zoli szerint engem minden lenyűgöz és percekig fogva tart, ami csillog, hát itt nehéz dolga volt, mikor ki akart mozdítani egy-egy ilyen boltból-:) Én bevallom, nagyon elfáradtam és alig vártam, hgy kikeveredjünk ebből a forgatagból.

Teljesen rászokunk a Starbucks kávéjára, most is ott pihentünk meg néhányszor, mert rájöttünk, hogy ott adják az egyetlen iható eszpresszót, minden más kísérlet csak átlátszó, barna, vízszerű folyadékot eredményezett. Hiába, az amerikai nem egy kávé ivó nemzet.

VASÁRNAP!!! Végre itt van a jól megérdemelt pihenés. Ma csak strandolunk, semmi hosszú autóút a város másik végére, semmi túragyaloglás! Fedezzük fel Long Beach-et, ha már ilyen jó helyen lakunk, ilyen közel az Óceánhoz. Persze, megszokhattuk volna, hogy itt semmi sincs közel és semmi sem kicsi. Long Beach-et is olyan érzés volt bejárni kocsival, mintha egy nagyvárosba érkeztünk volna, lenyűgöző sugárutak, tengerparti promenádok, vasárnap lévén rengeteg ember a strandokon, de olyan hosszú az óceánpart, hogy nem gond leteríteni egy törülközőt a nagy homok közepén.:) Kész felüdülés ez a tágas tér, a végtelen víz a tegnapi hollywoodi forgatag után. Találomra megálltunk az egyik strandon, minden városrésznek külön strandja van, parkolás egész napra 15 dolllár, aztán mehetsz, élvezd a strandot! Hosszú séta a forró homokban, ami után a víz enyhén szólva hűsítő volt. Az úszást felejtsd el, a több emelt magas hullámok lazán kidobnak a partra, ha bemerészkedsz derékig a vízbe. Azért jó buli, csak el kell engedni az "én úszni akarok" vágyát és lazán hagyni, hogy a hullám "pofán" csapjon és dobáljon ide-oda hatalmas erejével. A végén már élvezni is tudtam.

De a legjobb a hosszú séták a parton, csak mész, csak mész vagy futsz, mint Fores Gump, és az út soha nem ér véget. Kissé irigykedtem ezért a végtelen, csodás tengerpartért, szerencsés nemzet ez az amerikai, egy országban mindenféle tájat és éghajlatot megtalálsz. Na jó, az óceánban nem lehet olyan nyugodtan dagonyázni, mint a mi Balatonunkban, úszni is csak az úszómedencékben lehet. Szörnyű, nem? Annál jobban élvezték a szörfösök! már az egészen kicsik is szörfdeszkával futkosnak és rendületlenül küzdenek a hullámokkal, hogy egyszer majd ők is szörfistenek lehessenek. Ha jól emlékszem, itt játszódott a Baywatch sorozat is, néztük is, hátha feltünik egy szilikonmellel rohanó életmentő, de a többségük pasi volt és nem rohantak sehová, csak nézték a 100 méterenként álló tornyaikból a vizet, ami egész nap jó fárasztó lehet. Félöt felé mi is elfáradtunk a sok sétától és hullámozástól, bár Zoli kitartóan sétált velem hosszú kilométereket, , tudván, milyen lelkes tengerparti sétáló vagyok. De mivel sört és semmilyen alkoholt nem árulnak a tengerparton, lelkesedése egyre csökkent és hazavettük az irányt, hogy a motelben megszabaduljunk az egy kiló ránk ragadt homoktól.

Kipróbáltuk végre a motel medencéjét is, hűűű, ebben úszni is lehet, nem hullámzik! Felfedeztük a jacuzzit, aztán összeszedtük magunkat, hogy immár felöltözve szépen, visszamenjünk felfedezni a kikötőt és környékét. Épp jazz fesztivál van a városban, már megy a koncert, jól látni és hallani a kikötőből is. Megcsodáljuk a Queen Mary-t, a hatalmas tengerjárót, ami először átszelte az óceánt, és ma szállodaként szolgál, azután a szépen felépített retro falut, ami a századelő kikötőjét idézi, szuper jachtok, hangulatos kocsmák között vezet az út a híres Akváriumig, ahova most már nem megyünk be. helyette a szemben lévő Bubba Gump éttermet célozzuk meg. Emlékeztek még a Forest Gump c. filmre? Ezen a parton játszódik, a név az ő halász cégét idézi. Fantasztikus a milliő, Forest Gump kedvencei az étlapon, a kis táblával az asztalon tudod hívni a pincért, ha a "RUN FOREST RUN táblát átfordítod a STOP FOREST STOP táblára, a pincér megjelenik és rendelheted az isteni fish and chipset vagy rákot F. G. kedvencét. Megint megjártuk, elfelejtettük, hogy ezek a szép nagy darab amerikaiakra méretezett adagok, kétségbeestem a hat darab szépen elkészített hal láttán (ropogós sörbundában), kettőt ott is hagytam, mert nem fért belém. Zoli rák adagja sem volt egyszerű történet, de annyira ízlett neki, hogy nem volt szíve ott hagyni. Nem győztük lesétálni a vacsorát, miután átvehettük a shopban a Bubba Gump logos söröspoharat, ami "ajándék" volt a 12 dolláros sör fejében...

augusztus 10 Vasárnap

Első napunk Los Angelesben az óceán jegyében telt. Reggel elsőként szembesültünk a vitamindús, kalória szegény, organikus amerikai reggelivel. Lehetett frissen sütni waffelt, négyféle cereal, édes bigyók és dzsemmek. Szóval nagyon jól laktunk :) Inkább neki indultunk a városnak.

Első feladat a tankolás... Szent Habakukk, ebbe az autóba dizel vagy regular kell? Hallgatom a hangját, szépen zakatol. Rögtön indul, jól gyorsul... de ami igazán meggyőzött, hogy én a dizel kocsikkal néha-néha lefulladok. Ezzel ilyen nem volt. Így regulart bele..... azóta is megy :)
Igyekeztünk úgy menni, hogy az óceán mellett, s az első lehetőségnél megálltunk. Hosszú, szinte végtelen homokos part, ragyogó nap, sirályok... fantasztikus volt. Anikó begázolt a vízbe, majd gyorsan kijött. Nem egy Balaton hőmérsékletű víz :) 

Santa Monica egy szép része LA-nek. A kikötői résznél megálltunk és a Ralph hálózat egyik boltjában Anikó készített egy nagy doboz salátát, husit és egyéb finomságot. Kiűltünk a park szélén egy padra és egy nagyot lakmároztunk. Aztán sétáltunkd egy nagyot a Santa Monica mólón, megnéztük a Buppa Gump kínálatát (Fuss Forest, fuss) hallgattuk a különböző énekesek, zenészek előadását. (folyt köv, vár a fürdés az óceánba)

Visszatértem :) Szóval az egész móló egy vidámpark és étterem ötvözete. De azt meg kell hagyni, nagyon hangulatos. A következő célpont Venice volt. Bohócok művészek, görkoris lányok központja. Parkolás nehezen ment, sokan voltak, sok-sok autóval. Sétáltunk, nézelődtünk.... Aztán újra autó és végig gurultunk a Sunset Bulvardon. Hazafelé a hét sávos 405-ős autópályán jöttünk, ahol az én Feleségem (de fura ezt mondani) lassan de biztosan elaludt. Egészen hazáig gondolkozott elmélyülten, majd ezt folytatta az ágyban is. Fárasztó nap volt....

Augusztus 9 Los Angeles

Kicsit késve írjuk a blogot, de egyszerűen itt rohannak a percek. Most is már indulnánk Beverly Hillsbe, csak gyorsan pár sort írunk még. Vissza a múltba:

Az esküvő estéjén - nem az éjszakáján - a bulizás után még játszottunk egy kicsit a Casunóban is. Beigazolódott az ősi mondás, akinek szerencséje van a szerelemben, annak nincs szerencséje a játékban. Gyorsan vesztettünk 30 dollárt és itt abba is hagytuk... Bevallom őszintén, jobb hogy nem nyerek a szerencsejátékban :)
Másnap reggel - csütörtök - rohanás. Pakolás, gyors reggeli a Starbucksban, kicsekkolás majd vissza a kápolnához fényképeket válogatni. Persze jól eltévedtünk, így félóra késéssel érkeztünk. Eszméletlen hidegre lehűtött irodák. S itt jött az újabb ügyes business.Leültettek minket és egy HD TV-én megmutatták a képeket. Azokat ami a házasságkötéskor készült és azokat amiket utána fotóztak. Gyönyörű, szép képek. Aztán jött a feketeleves, a csomagban amit megvettünk 14 kép kinyomtatva jár, de csak a szertartásról. Illetve csak azok a képek vihetők el digitálisan. A többiéert fizetni kell. S ha fizetünk jelképes 800 dollárt, akkor miénk az összes kép, a megkomponált, gyönyörű képek digitálisan, nagy felbontásban, meg egy digitális képkeret feltöltve képekkel. Szerintetek meddig gondolkoztunk? Kb 2 perc és megadtuk magunkat. Valamiből nekik is élni kell, szóval lesznek szép képek! 

Közben 11-kor már kocsit kellett volna cserélnünk, de így csak 13-ra értünk oda. Mustang leadás és választhattunk a mid suv-ok közül. A választásunk egy megypiros új Toyota RAV 4-esre esett. Átvettük és irány Los Angeles 450 km. Az út jórészt arról szólt, hogy mennyire kényelmes az autó, hogy nem ráz, hogy ki lehet látni belóle, hogy tágas, hogy, hogy, hogy. Eldöntöttük, nem veszünk Mustangot :)
Este 9-re értünk Los Angelesbe. A GPS nem volt hajlandó bevenni a 4021 házszámot, 2000-nél megállt. Nem baj, így is megtaláljuk.... hát persze... Los Angeles olyan pici, hogy mit nekünk. Kb félóra keringés után, melynek során jártunk olajfinomítóban, kikötőben és autópályán, újra megpróbáltam beírni a címet. Eredetileg Los Angeles-t adtam meg mint város, s amikor újra próbáltam, akkor a GPS felajánlotta Long Beach-et. S így már elfogadta a címet és 10 perc alatt itt voltunk. No comment...
A motel nem egy 5 csillagos szállás. Csak a kád jakuzzis, ingyenes DVD filmtár, medence, kinti pezsgőfürdő tartozik hozzá. Sajnáljuk magunkat :)

Itt Los Angelesben reggel 7.30 van, de én már jó ideje nem alszom. Mindig így van ez, ha utazásunk során új helyre érkezünk, kora reggel felébresztenek az ismeretlen zajok, illatok. Zolit hál'isten mindez nem zavarja, nyugodtan alszik mellettem, hosszú és fárasztó volt az út Las Vegasból idáig. A motel valahol Long Beach-en van, már sötét volt, mikor megérkeztünk, így nem sokat láttunk a környékből.

Eddig talán kétszer volt időm írni a blogba, annyi minden történt ez alatt a pár nap alatt, csak rohantunk és habzsoltuk az élményeket. Jó most egy kicsit megpihenni, megnézni ma az óceánt, alig várom! Azt hiszem, telítődött az élménytankunk, nem bántam, hogy magunk mögött hagytuk a "Flittervárost" :)

Ma reggel is azért nem tudtam visszaaludni, mert elkezdtek peregni az esküvő képei a belső mozimban. Csak moziztam, moziztam, aztán jól felébredtem.:) Hogy milyen volt az esküvő az én szememmel? Izgulós, gyomorremegős, (butterflies in my stomach:)), hogy a kezem is remeg, csak a papírok aláírásakor tapasztaltam. Zoli pedig maga volt a megtestesült nyugalom, az én "több mint testőröm", fogta a kezem, mosolygott rám, nyugtatgatott... és láss csodát, mire megszólalt a zene, kisimult bennem és körülöttem a világ. Annyira büszke vagyok rá! Ő kereste és válogatta a zenéket, nekem csak rá kellett bólintanom. ( Csak nőtársaimnak jegyzem meg, mert ti megértitek, milyen az, mikor a menyasszony nem talál magának fodrászt az esküvői frizurához, mert kiderül, Las Vegasban nem lehet bejelentkezni egy szalonba egy-két nappal előtte... Az még rendben van, hogy én sminkelem magam, de a fodrász hiánytól kétségbe estem. Aztán sikerült elengednem ezt a megfelelést is, rendhagyó esküvőhöz rendhagyó készülődés passzol!)

Próbálok visszatérni a történet idejébe... 12.30-kor csengett a telefon a szállodai szobában, David jelentkezett be, a limuzin sofőr, aki értünk jött a kápolnából. Egy órakor vár minket a hotel előtt egy fehér limuzin. És valóban! Limuzin előáll, David kedves és mosolygós, nyitja az ajtót.... és 20 perc múlva újra nyitja.... megérkeztünk. Odakint közel 40 fok, asszisztens, fotósok várnak, minden profi módon, gördülékenyen zajlik, mégsem érezzük úgy, hogy egy esküvői gépezet részecskéi vagyunk, annyira személyes, megnyugtató a hangulat. Mindenki kedvesen mosolyog, dícsérik a ruhánkat, a papírok aláírása után pedig bevezetnek egy szép kis szobába, ahova egyenként bejönnek bemutatkozni a Minister( anyakönyvvezető féle), a fotósok és a szervező hölgy.

A Minister ősz szakállas úriember, kedvesen elanekdotázik velünk, leellenőrzi, hogy értjük-e őt, aztán jót mosolyog, mikor elmesélem neki, hogy a honlapjukon lévő videókat nézve őt szerettük volna szertartás vezetőnek, mert nagyon tetszett a stílusa. És amit nagyon szeretnénk, azt meg is tudjuk teremteni, igaz? Ahhoz képest, hogy félóránként kezdődik egy újabb eskűvő, megteremtették azt a hangulatot, hogy azt érezzük, mindenki csak miattunk van ott. Ellazultunk, én is már tudtam mosolyogni, eltűnt belőlem minden feszültség. Élveztem a szertartás minden percét, arra azonban nem voltam felkészülve, hogy Zoli magyarul is szót kér, hogy elmondja a saját fogadalmát. Annyira meglepődtem, aztán meghatódtam, majd a könnyeimmel küszködtem, hogy nem is emlékszem sem arra, amit Zoli mondott, a saját rögtönzött szavaimra pedig végképp nem. Másnap, mikor végre sikerült megnéznünk a videót, annyi újdonság volt benne, mintha nem is én álltam volna ott Zoli mellett.

Azután jött a fotózás kint és bent, két fotóssal, a két különböző stílus a képeken is látszik, húúú, nagyon meleg volt, a sivatagi nap megmutatta végre az erejét! David újra megjelent, ajtó nyílik, limuzin suhan vissza a szállodához, s mi végre felszabadultan nevetünk. Milyen érzés azt mondani, a férjem? És hogy a feleségem? -kérdezzük egymástól. Csodááás!!! Én annyira fel vagyok pörögve, hogy kérem Zolit, ne öltözzunk még át, sétáljunk, fotózkodjunk a szállodában és környékén. Hát kell jobb díszlet, mint New York? Az emberek megállítanak, gratulálnak, kiveszik a kezünkből a fényképezőgépet, hogy lefotózzanak minket, nevetnek, integetnek, buli ez a város, itt mindent lehet. Zoli megjegyzi; nem ismertem eddig ezt az exhibicionista oldaladat! :) Most már késő drágám, elvettél feleségül! De ugye, így is szeretsz?

A bárban, ahova betérünk koccintani, néger szaxofonos játszik és ènekel. Fantasztikus hangulatot csinál, valódi new yorki bárban érezzük magunkat. Találkozunk egy másik just married párral, from England, a szaxofonos felfedez minket, onnantól kezdve nekünk szól a műsor. Táncolunk, énekelunk, ünneplünk. Még van egy óránk, hogy kipróbáljuk a szálloda medencéjèt! Aztán irány az olasz étterem, finomat eszünk, olasz borral koccintunk, és lassan indulunk a Mandala Bay hotelbe, mert jegyünk van a Cirque du Soleil Michael Jackson One előadására. Elvarázsolnak minket másfél órán keresztül! Mágia, ami itt folyik, méltó befejezése ennek a várázslatos napnak...