Augusztus 18 Hétfő mindjárt éjfél

Egész hamar elindultunk. Rutinos parkolás, Barton (HÉV, csak jóval gyorsabb) utazás majd egy jó kávé a Starbucks-ban. Vicces, de tényleg a Starbucks a megnyugtató, kiszámítható, megbizható hely. Van mosdó, erős a kávé és van internet. S ami fontos, sok van belőle. Kávéztunk, majd irány az Alcatraz-ba induló kikötőbe.

Az már gyanús volt, hogy neten csak szeptember 2-re lehetett jegyet venni. A helyszínen szembesültünk azzal, hogy szeptember 1-jei 20:30-kor induló hajóra van csak hely. Azért bepróbálkoztunk, körbejártunk, de nem sikerült jegyet szerezni. Ezért "bosszúból" elmentünk egy öböl kaland túrára. Ez egy órás út volt, elhajóztunk az Alcatraz mellett, a Golden Bridge alatt illetve San Francisco mellett. Fújt a szél, kb 16 fok volt, mégis fantasztikus élményt adott. Sok-sok fotó készült. A hajókázás után megéheztünk, a 39-es molón fish and chips illetve Crab soup, helyi leves cipóban. Isteni volt a cipó, végre rendes kenyér, úgy ettük, mint aki éhezik. (No, az amerikai gasztronómiáról majd Anikó ír.)

Következő célpont a Lombard street volt, ahol a világ legmeredekebb utcája van. Addig keresgeltük a tömegközlekedést, amíg nekivágtunk gyalog. Könnyed séta volt, főleg hogy betértünk egy boltba, ahol lehetett sört venni. Azt tudni kell, hogy Amerika legtöbb államában tilos alkoholt az utcán fogyasztani, kivéve Las Vegast. Így aztán kipróbáltam, hogy milyen egy újságba csavart dobozos sörből inni....izgalmas érzés, egyben kényelmetlen. Milyen kellemetlen, ha a rendőr ilyenért megbüntet.

Megnéztük a kanyargós, virágokkal teli úton kanyargó autókat, átküzdöttük magunkat a turisták tömegén, majd beálltunk a Cabel Car-ra várakozók sorába. Az elsőre pont nem fértünk fel, a második tele volt így elszáguldott, végül a harmadikra jutottunk fel. Csak az a gond, hogy negyedóránként járnak. Várakoztunk a hideg szélben, maximum 18 fokban. Anikón annyi réteg ruha volt, hogy nem maradt a bőröndbe ruha, mégis majdnem megfagyott. Pedig most jött a nap csúcspontja, a Cabel Caron csak a szélében kapaszkodva lehetett utazni. Én elől kaptam helyet, Anikó kissé közép tájon. Elindultunk és a menetszéltől odafagytunk, miközben próbáltam videózni, rögzíteni a meredek utcákat. Miután lepottyantunk mint két jégkocka, irány a Starbucks, meleg tea, kávé.

Sikerült eljutni egy Apple boltba, pedig nagyon közel volt egy cipőbolt. :) Sajna az Apple termékek ugyanolyan drágák, mint otthon. (Iphone 5S 650 dollár)Akkor van értelme innen vinni, ha van valami akció, különben értelmetlen. Innentől mély letargiában hagytam magam sodorni a ruhaboltokba. Szerencsére Anikó is beleunt hamar, így csak sétálgattunk, nézelődtünk.

Vacsorázni egy igazi, 30-as évekbeli étterembe tértünk be, piros műbör űlések, a terem közepén egy hatalmas Cadillac és igazi amerikai kaják. Nagyok, édesek, és minden iszonyú nehéz műanyag. Ettünk, mert éhesek voltunk, de megfogadtuk, innentől kerüljük az ilyen ételeket. Hazafelé majdnem felugrottunk egy Cabel Carra, de elment az orrunk előtt, így is fél 11 volt mire hazaértünk. S itt még várt egy kis szórakozás, ugyanis jött az e-mail a Westjet-től, hogy ugye készülődünk a 21.-ei Las Vegas- Toronto repülésre. Hmmm.... 21-ei? De hiszen, mi 21-én hagyjuk el Friscot!! Ajaj, itt valami nem stimmel. Kiderült, hogy a nagy szervezésben elnéztem a dátumokat és a 22-ei repüléssel számoltam. Sebaj, internet segítségével előrébb hoztam egy nappal a Las Vegasi szállást, egy nappal több a torontoi szálloda és kocsi bérlés és itt pedig lemondtunk egy napot. Annyi a kellemetlenség, hogy egy nappal töltünk kevesebbet Friscóban, ezért a mai napba bele kell húznunk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.